Gyermekként én vártam nagyon,
Hogy az első hó lehulljon,
Ünnepélyes a sok fehér
Meseországgal is felér.
Édesanyám, ha azt mondta
Hó lesz talán órák múlva,
Enyhe, nyirkos most az idő
Borult égen, ez hófelhő.
Ennek én szívből örültem
Mindent szentírásnak vettem,
Az ablakon leselkedtem,
Ha késett a hó, kedvem szegtem.
Jó anyám megmagyarázta,hogy
Nincs óra a felhősávba',
Sőt még iránytű sem akad
A felhő sem könnyen szakad.
Ami késik az nem múlik
A tél kezdete néha csúszik,
Bizony, ha később kezdődik
Be is később fejeződik.
Mindenkor a tél soká tart
A sok szegénynek ezzel betart,
A kutya nem eszi meg a telet,
Nem tehetünk hát egyebet.
A hó megjön hamarosan
Elhiheted nekem fiam!
Honnan tudod édesanyám?
Mert jelzi nekem a reumám!
Büszke voltam jó anyámra,
Hogy jelez a reumája,
Nem fogtam fel gyermekésszel,
Hogy ez kellemetlen kényszer.
A hóra való várakozás
Komoly, feszült vágyakozás,
Mely azonnal feloldódik
Amint a hó szállingózik.
Ezen időszak hangulata
Lelkem mélyen átitatta,
Mi tagadás, hogy még azóta
Hatalmába kerít gyakorta.
Emlékezni csodálatos
A rég múlt sokszor varázslatos,
Fénye soha meg nem kopik
Egyre jobban csiszolódik.
Folytatom az emlékezést
Ötven év sem hoz feledést,
Hol tartottam, hisz' nem rég volt
Tehát beborult az égbolt.
Hullott a hó évről-évre
A sok gyermek örömére,
Egyből minden benépesült
Mindenki jó kedvre derült.
Indult a szánok áradata
Másutt pedig a hócsata,
Hó emberek is készültek
Hozzá tömbök hengergőztek.
Minden megszépült egyszerre,
Hogy a hó a tájat befedte,
Sötét éjjel világított,
Napsütésben sziporkázott.
A fákat felöltöztette
A háztetőt leszigetelte,
Keresethez azt juttatta,
Ki az útról letologatta.
A nagy pelyhekben hulló hó
Tüneményes látni való,
Jó az ablakból szemlélni,
De jobb a szabadban élvezni.
Izgultunk, hideg maradjon,
Hogy a hó el ne olvadjon,
A Mikulás is rajta csússzon,
S fehér legyen a Karácsony.