| Több

Már nem sipol a fülem bulik után...

A 30-dik születésnapomat egy fergeteges bulival ünnepeltük meg az egyik györi szórakozóhelyen. Nagyon jót táncoltunk és dumáltunk, pontosabban táncoltunk és ordibáltunk, mert a zene elviselhetetlenül hangos volt. Amikor eljöttünk hajnalban, az tűnt fel, hogy ugyan a szabadban már nem szól a zene, de a fülemben mégis mintha valaki tiszta erőből trombitálna.

A buli után néhány nappal nagyon pánikba estem, mert már sipolt a fülem partyzás után, de mindig szépen másnapra elmúlt. Most pedig még halkulni sem akart. Pánikomban elkezdtem utána nézni az interneten. A google gyorsan kidobta, hogy tinnitus a hivatalos neve az állapotomnak, ami abból adódik, hogy a fülben lévő csigában a hanghullámokat apró szőrszálakkal érzékelő sejtek szőrszálai olyan számban töredeztek le, ami már akár maradandó károsodást is okozhat. Szóval semmi jóval nem kecsegtetett, amit olvastam.

Három zene és "hangos hely" mentes hónap következett, ami alatt a fülemben lakó fúvós zenész rendületlenül folytatta műsorát, nappal a zajtól elnyomva halkabban, éjjel viszont elviselhetetlenül hangosan. Szerencsém volt, mert lassan elhalkult a trombita hangja és mostanra már csak éjszaka lágy sipolás formájában tér vissza.

Akkoriban sokat kerestem, hogy mi lehet a megoldás, hiszen a hallásom védelme miatt nem szerettem volna kizárni magam a koncerttermekből, zenés helyekről, egyáltalan az úgynevezett "hangos helyekről" egy életre. Természetesen a net sietett megint a segítségemre, amikor az egyik google-ös keresésemre kidobta, hogy léteznek szűrővel ellátott füldugók, amelyek ugyan a tiszta hangokat átengedik, de a hallásra káros frekvenciákat kizárják. Rögtön rendeltem is egy párat a az Alpine.nl cég MusicSafePro szűrős füldugójából és elkezdtem tesztelni. Először csak "halkabb" pubokban, aztán már diszkóba is elmerészkedtem benne.

Hatalmas változást hozott az életembe ez a felfedezés, mert nem csak, hogy nem sipolt a fülem bulik után, de amióta ezt a füldugót hordom party és koncertek közben is ordibálás nélkül szót értek bárkivel, mert a zenét normális hangerőre halkítja és a beszédhangokat ezáltal felerősíti. Az pedig csak egy plusz, hogy az eltelt év alatt, soha senki nem fedezte fel a füldugót a fülemben, mert a hőre lágyuló műanyagnak köszönhetően olyan jól belesimul a hallójáratba.

musicsafe pro

www.fuldugo.hu


Én ugyanazt a szett MusicSafePro-t használom azóta is és néhány szappanos langyos vizes fürdetésen kívül nem igényelt eddig több törődést. A MusicSafePro három különböző szűrővel plusz egy extra füldugóval (amit persze én már el is veszítettem..) érkezik egy pofás kis dobozban. Mint később kiderítettem, ez amúgy a profi zenészeknek készült, hogy ne járjanak úgy, mint többek között Sting, akinek már sajnos élete végéig fülsípolással (tinnitusz) kell együtt léteznie. Ha valaki kevesebbet szeretne költeni a hallása védelmére az olcsóbb változata a PartyPlug is tökéletes védelmet nyújt egy "mezei" buli/koncertjárónak.

Egy audiológus ismerősöm mesélte, hogy a fül sajnos mindent megjegyez és minden alkalommal hosszabban és erőteljesebben jelentkezik a hallás csökkenése, illetve a sipolás. Szóval nagyon fontos a hallás védelme, mert ma még a modern orvostudomány sem tudja gyógyítani a fülsipolást (tinnituszt). Nekem hatalmas szerecsém volt tavaly, de mégegyszer már biztos nem kockáztatok és szűrős füldugó nélkül nem indulok bulizni.

2009. május 26.

Papp Gábor

www.fuldugo.hu

Egészség rovat cikkei

A dohányzásmentes életért!

Kezdődött az aluljárókkal, folytatódott a vasútállomásokkal, várókkal és tömegközlekedési megállóhelyekkel, ám a törvény lehet, hogy tovább szigorodik. A zárt közterületeken, vendéglátóhelyeken (kocsmák, bárok, diszkók stb.) is tilos lesz a dohányzás, ha az Országgyűlés elfogadja a módosítást, júliustól valószínűleg tilos lesz dohányozni a vendéglátóhelyeken, munkahelyeken. A bírságból befolyó pénzt csak egészségügyi célokra fordíthatnák. tovább..

A jó hallás ára

A világ népességének mintegy 10%-a szenved halláscsökkenéstől. Sokan közülük gátoltnak érzik magukat szociális és foglalkozásbeli helyzetükben. A fül-orr-gégészek és az audiológusok megfelelő módszert tudnak mindenkinek ajánlani hallásgondja megoldására. Ez természetesen pénzbe kerül. tovább..

Altató helyett Sleepwellness!

A Sleepwellness egy olyan módszer, amelynek segítségével a pszichés alvászavarokban szenvedő embereket „meg lehet tanítani” aludni... tovább..

Rettegett gyermekbetegség a fülfájás - II. rész

A fülfájás rettegett gyerekbetegség – hihetetlen fájdalmakkal jár, és a süketség rémképét vetíti elő. Számtalan alternatív gyógymód kínál enyhülést, miközben rémtörténetek tucatjai zavarják össze a kezdő anyukákat. Pedig a fülfájás általában nem okoz maradandó károsodást, a szakszerű fülészeti kezelés pedig nem fájdalmas!  (Folytatás) tovább..

Aktuális ajánlataink