| Több

Napsütötte hónapok sminktrendje 

Szerző: Doór Veronika 

Ahogy minden évben új ötletekkel állnak elő a tervezők a ruhák tekintetében, úgy a sminkelésben is vannak új és visszatérő irányzatok az örökzöldek mellett. Persze az arcfestékekre még inkább igaz az, ami az öltözködésre: a stílusunknak, haj és szemszínünknek megfelelő árnyalatokat érdemes választanunk.

Mivel közelednek a napos évszakok, a téli szürkeségből kitörve üdítően hathatnak ránk a vidám színekben játszó sminkek. Erre jó példa a szivárványos festés, ami egymással harmonizáló két de inkább három feltűnő szín kombinációját jelenti, például sárga, narancs és piros. De hangsúlyozhatjuk szemünket egyetlen, vad színű tusvonallal, mint a türkiz vagy a lila. A fehér és a kékek minden árnyalata valamint a piros, és a fagyi színek is divatosak kicsit erősebb változatban, mint amilyen a pink. Akinek nem túl jó a kézügyessége, akár egyelőre még csak külföldről rendelhető sminkmatricával is kísérletezhet. A szafari hangulatot idéző állatmintástól kezdve az egészen visszafogottig mindenfélét megtalálnak köztük a szépülni vágyók. A szem kiemelésében a füstös festés mindig sláger marad. Ez alatt a fekete kontúrok, és a felette levő szürke árnyalatok elsatírozását, egybemosását értjük, amit most ezüsttel dobhatunk fel. Finomabb, mint a szürke, árnyal, mégis ragyogóvá tesz.

Persze a hangsúlyos szem mellé natúr száj illik, vagy fordítva. Ami a második variációt illeti, újra közkedvelt lesz a tűzpiros ajak, illetve a gyümölcs (meggy, málna) színek. A rúzs fogalma eredetileg kizárólag a vörös színnel társult, mivel a francia rouge szó ezt a színt képviseli. Azonban mivel nagyon erős és figyelemfelkeltő, csínján bánjunk sminkünk többi elemével, ha mellette döntöttünk. Szájfénnyel megbolondíthatjuk, ami teltebbé varázsolja az ajkakat és a csillogás a szájon sem kevésbé mutatós, mint a szemhéjakon.

Sminktrend

Divat rovat cikkei

Az őszi kiegészítő trend

A boltok polcain már ott díszelegnek az új kollekciók darabjai, melyek idei jellegzetességeiről az előzőekben már írtam. Viszont a kiegészítők olyan sokoldalúan használhatóak és dobják fel egyszerű alapruhatárunkat, hogy érdemes külön figyelmet szentelni annak, milyeneket válasszunk ebben a szezonban. tovább..

Őszi-téli divat

A nyárral együtt elmúltak a meleg és hosszú nappalok, és az új évszak beköszöntével az üzletek kínálata is megváltozott. Elővehetjük melegebb holmijainkat és felfrissíthetjük ruhatárunkat. Lássuk, ezúttal hogyan alakul az őszi-téli divat. tovább..

Felrázva, nem keverve

Itt a nyár, a nyaralások, fesztiválok, bulik szezonja, ha máskor nem is, de ilyenkor majd' mindenki kapcsolatba kerül az alkohollal. De nem muszáj, a szokásos, megunt, sör-bor-pálinka trióban gondolkozni. Egyre több vendéglátóhelyen gyarapítják a kínálatot a finomabbnál finomabb, egzotikus hozzávalókból készült blikfangos koktélok. tovább..

Kiegészítők 2009 nyarán

Idén, ahogy a divatban minden téren, a természetesség és a vidámság a jelszó a cipők, táskák, övek, kendők és bizsuk világában is. Örüljünk az élet szépségeinek, és ne habozzunk ezt kifejezni kiegészítőinkkel sem! Egyszínű, egyszerű szabású ruhák stílusát is képesek megváltoztatni, illetve feldobni, ezért fontos szerepük van. Főleg, hogy például egy fülbevaló olcsóbb, mint egy új ruha, mégis remekül kifejezheti egyedi stílusunkat. tovább..

Aktuális ajánlataink